
Botlik Renátó 1989-ben született.
2018 óta a Kővirágok Társulat tagja, azonban a színészet már régóta nagy szerepet kap az életében. Elvégezte a Pesti Magyar Színiakadémia 3 éves színész képzését, majd míg gazdaságinformatikát tanult az egyetemen, addig is kisebb társulatoknál gyakorolta a színész hivatást.
Kedvenc darabként két Molnár Ferenc művet jelölt meg, az érdekesség, hogy mindkettő egy virág nevét viseli: Liliom és Az Ibolya. Előbbi azért áll közel a szívéhez, mert a történetnek van egy olyan íve, mely a soha meg nem változó csirkefogó hányattatásait mutatja be, mindig fel-felvillantva a gödörből való kilépési lehetőséget, mellyel hősünk sajnos sosem tud élni.
A karakter, mely teljesen távol áll Renátó személyiségétől színészileg hihetetlenül jó feladat. Az Ibolya című előadás Igazgató karaktere pedig szintén egy utat jár be a darab során, amelynek végére elérkezik egy olyan pontra, ahol talán még sosem járt. A karakter jellemfejlődése, szarkasztikus stílusa miatt fogta meg Renátót ez a szerep nagyon.
Általában nem szokott izgulni az előadások előtt, egy kivételtől eltekintve: ha a nézőtéren sok általa meghívott vendég van, akkor mindig azt érzi, hogy most muszáj nagyon jónak lennie. Ez a tudat egyébként nagyon jó hatással szokott lenni a színpadi teljesítményére is, ugyanis ilyenkor a játék tétje növekszik számára.
A színjátszás mellett még két további területen is tevékenykedik: egy magániskolában játékfejlesztést oktat gyerekeknek, tinédzsereknek; illetve egy bankban is dolgozik, mint szoftverfejlesztő.