Hajba András

Hajba András

Színész

Hajba András egy kicsi Vas megyei faluból, Kemenesmagasiból származik, de már régóta Budapesten él.

2013-ban végzett az ELTE-n fordító és tolmács mesterszakon. Hétköznaponként német nyelvű személyügyi tanácsadóként dolgozik főállásban, mellette németet tanít három nyelviskolánál magánszemélyeknek és céges csoportoknak.

A hétvége viszont a színházé:
2017. nyarán a Thália Tanodában végzett gyakorlatos színészként prózai színházi- és filmszínész szakon, Zsurzs Kati osztályában. 2017. szeptemberétől a Kővirágok Énekiskolában tanul klasszikus ének szakon, hangképző mestere Kővári Judit. Egyéni fellépéseket vállal nosztalgia- és musicalműsorral. Emellett ceremóniamesterként is részt vesz esküvőkön és sokszor konferál különböző rendezvényeken, akár német nyelven is.
2016. május 16-án megmérettette magát Várpalotán a „Zenés színház az egész világ” Országos Tehetségkutató Művészeti Versenyen. Nagy büszkesége, hogy Felnőtt II. korcsoportban Különdíjjal jutalmaztak.
Jelenleg Budapesten a Kővirágok Társulat, az Off-Broadway Színház és a MoBa-Társulat tagjaként szokott színpadra lépni prózai és zenés darabokban.

Tudtad róla?