Molnár Alex

Molnár Alex

Színész

Molnár Alex; 1994.12.11-én született,

eredeti végzettsége szerint szakács, 2009-ben csapta meg a színház szele a középiskola falain belül. Egyik kedvenc szerepe: Balu, „A dzsungel könyve” című musicalből; a középiskolai évei alatt az egyik legkedvesebb és legjobban szívéhez nőtt szerepe, amellyel a békéscsabai Jókai Színházig jutottak az akkori társulatukkal a SCHERZO Fesztivál keretein belül.

Másik kedvence: Conney, a Gengszterkomédiából; az egyik leghálásabb és legegészségesebb szerep, kifejezetten az előadás közbeni óriás gyümölcsfogyasztásnak köszönhetően. Szerencsésnek érzi magát, mert nagyon sok spontán helyzetet tud kihasználni a karakterből adódóan. Nagyon szeret utazni, ezért is dolgozott pár évet Bécsben, ahol lehetősége nyílt a vendéglátás és a bécsi bohémélet mellett az osztrák színházi világba is belelesni. 2019-ben sikeresen kipipált egy tételt a bakancslistájáról, ugyanis egy nap alatt sikeresen körbe kerékpározta a Balatont.

Tudtad róla?